Gyakran Ismételt Kérdések

Eddig még csak a Cisco Hálózati Akadémia CCNA képzésének első két szemeszterét végeztem el. Indulhatok-e a versenyen?
  A versenyfeladatok jelentős része olyan ismeretekre építkezik, ami a CCNA képzés első két szemeszterében található meg, így ezzel a háttérrel már érdemes belevágni.
Nem vagyok Cisco Hálózati Akadémia hallgató. Indulhatok-e a versenyen?
  Ha a korhatárra vonatkozó feltételnek megfelelsz, akkor természetesen igen!
Mit jelent a hálózati szimulációs feladat a lehetséges feladattípusok között?
  Olyan feladatot (feladatokat) kaptok, amit a Packet Tracer hálózati szimulációs program segítségével kell majd megoldanotok. A Cisco Hálózati Akadémiák hallgatói ismerik ezt a programot, a többiek számára a szükséges információt a jelentkezést követően megküldjük.
A feladatok között szerepel a Windows 2008 szerver telepítése és konfigurálása. Eddig még nem foglalkoztam ezzel a témával. Mekkora hátrányt jelent ez?
  A Windows 2008 szerver feladatokhoz a regisztrált versenyzőknek előzetesen biztosítunk szakmai segédanyagot. Az első fordulóban nem lesz szükség átfogó és mély szakmai hátttérismeretre és gyakorlatra, a feladatok a segédanyagok tüzetes áttanulmányozása alapján megoldhatók lesznek.
A feladatok között szerepel a Linux operációs rendszer telepítése és konfigurálása. Eddig még nem foglalkoztam ezzel a témával. Mekkora hátrányt jelent ez? Milyen disztribúció ismeretére lesz szükség?
  A válasz hasonló, mint a A Windows 2008 esetén: a regisztrált versenyzőknek előzetesen biztosítunk szakmai segédanyagot. Az első fordulóban nem lesz szükség átfogó és mély szakmai hátttérismeretre és gyakorlatra, a feladatok a segédanyagok tüzetes áttanulmányozása alapján megoldhatók lesznek.
Az első fordulóban még nem lesz különösebb jelentősége hogy kinek milyen disztribúcióval kapcsolatban vannak ismeretei. A döntőben a nemzetközi verseny előírásai szerint Debian Linux-ot fognak használni a résztvvevők.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Támogatóink és partnereink